Sokan úgy tartják, a nyelv és a gondolkodás egyet jelent. Én nem gondolom így. Gondolataink természetüknél fogva egyidejűleg jelentkeznek, aminek a kifejezésére a beszélt és írott nyelv korlátozottan alkalmas. Gondolataink eredendően nem tartalmazzák azokat a minőségfokozati kategóriákat, amikbe a mai nyelv belekényszerít bennünket. A nyelvek ősi alakjában a szavak jelentése szerteágazó volt, gyakran önmaguk „ellentétét” is kifejezték. Minél jobban körülhatárolódott a szavak jelentése, annál kevésbé lett alkalmas az önkifejezésre. Ezek a nyelvi változások maguk után vonták a logika és tudományok gyors fejlődését, azonban közben eltávolodtunk az önkifejezés nyelvi lehetőségétől, a közösségek ragasztójától. Ez a bennünk munkáló erő áthelyeződött a zene, a képzőművészetek, az építészet felé, de ezek művelése közel sem annyira általános, mint a nyelvé. A nyelvek forradalma folyamatosan zajlik, és ahogy a nyelv megváltoztat minket, úgy kell élnünk a lehetőséggel, hogy magunk válogassunk kincsei közül. Ha észben tartjuk, hogy a beszélt nyelvünk önkifejezésre kevéssé alkalmas, hogy még a szerelmes gondolatokhoz tartozó szerelmes szavak is már csak hazug féligazságok, kevesebb lesz az ínség, kevesebb a közéleti sztár és sikeres politikus, kevesebb a félreértés és az eredményes reklámkampány, de mi többek leszünk. Ha a hű önkifejezésnél egy kicsit kevesebbet vársz innen, saját gondolataid bizonytalan visszhangját, remélem nem fogsz csalódni.